Jaj ne ijed meg, nem fogok ám politizálni, na jó, lehet, hogy még is vagy csak egy kicsit. Mondhatom zsigereibe érint a probléma, szó szerint. Első körben az igazságérzetemet zavarja az egész. amióta elfújtam a csokitortámon a 18 gyertyát, dolgozom hivatalosan bejelentve ezzel együtt jár, hogy fizetem a sápot. Mikor milyen címszó alatt de biztosan egyre nagyobb mértékben. Ebbe szép lassan beletörődtem, hisz megváltoztatni úgy sem tudom. Most, hogy bekebelezett az eü és úgy tűnik több embernek adok munkát azzal, hogy szurkálhatja meg pungálhatja végtelen kis testemet felmerült egy érdekes gondolat a fejembe. Unalom űzés gyanánt az ember beszélget a szobatársaival (ha nem akarná akkor is megteszi mert szólnak hozzá). Adva vagyok én aki mint említettem fizeti a sápokat és adva van szobatárs aki nagy büszkén meséli, hogy még soha egyetlen napot sem dolgozott. Na itt jön elő a fent említett gondolat. Hogy is van ez? Ugyanabban a szobába fekszünk, ugyanolyan ágyon, ugyanaz a nővér és orvos ugyanazt a szolgáltatást nyújtja nekünk sőt még ugyanazt a menüt esszük. Hmmmmmmmmmmmmm Kérdeztem, hogy bocsi de ez hogy lehet. Erre jött a válasz, hogy ez JÁR neki. Aha buta vagyok jár neki. De miért is? Miből is? Ne legyen félreértés nem sajnálom ám tőle, nem erről van szó. Csak nyugodt szível mondanám neki, hogy egészségedre ebéd után, ha biztosan tudnám, hogy én álltam a mai koszt és kvártély költségeit.
Jöhet a második kör de ez kényesebb egy kicsit. Ugye itt fekszem szigorúan vízszintesbe. Amióta sikerült megszabadulni a szobatárstól az ajtót is csukva tudom tartatni, aminek nagyon is örülök. (Le sem merem írni, hogy szellőztetni kinyitják az ablakot, mert ez nagy nagy szabály sértés, és csak is azért teszik, mert az adott nővér ilyen rendes.) Jaj, érzem, hogy kerülöm ám az igazi témát mert kínosan érint. De veszek egy nagy levegőt és elkezdem. Itt ez az ágytál és szoba wc téma. Ami alapból nem kellemes, biztos én vagyok túl szemérmes, de így egy hét elteltével is olyan nehezen veszem rá magam a használatra, minden használat előtt egy órát dilemmázok és mérlegem a helyzetet. Ó még csak kicsit kell és a nagyon kell-et mérlegelem a szobám előtti zajokkal. Mert hiába a csukott ajtó, a személyzet kopogás nélkül ront rá az emberre. Na ez a második kör lényege. A kopogás hiánya. Se nővér, se orvos se rezidens, se takarító se tálaló nem kopog. Csak benyitnak. Biztos csak nekem kínos ez a szituáció. De engem frusztrál nagyon. Úgy gondolom ezzel kéne kezdeni a reformot. Mi lenne, ha úgy gondolnánk, hogy emberi lény fekszik a szobába és nem egy darab fa. Tudom, tudom sokat kérek. Mert például tegnap este is simán ott felejtettek a zuhanyzóba kb 40 percre. Ami persze nem probléma, tiszta lettem de alaposan. Még jó, hogy volt meleg víz meg pára, mert különben szerintem nem tesz jót vizesen várakozni tüdőgyuszival.
