Hétfőn elhagytam édes otthonom és kimerészkedtem a közlekedés forgatagába, szigorúan csak utas szerepkörben. Nem önként tettem, hanem mert jelenésem volt a Honvéd kórházban. Hát csak kapkodtam a fejem. Első megdöbbenés, hogy lehet, hogy többek nem tudják, hogy vége a BKV sztrájknak. Mással nem tudom magyarázni, hogy annyian volán mögé ülnek miközben érezni rajtuk a pánik szerű félelmet. A kormányt szorongatva imát duruzsolnak a belső sávba. Nem tudom eldönteni, hogy mi is szerepel a konkrét imában, ők akarnak valahol egész máshol lenni, vagy a többi autós kívánják valamelyik másik ismeretlen bolygóra. Láttam meg a középső sávban autót vontatni 1 méteres ……-on (nem jut eszembe a szó, nem kötél hanem az a kemény fa hengeres tárgy, nem hasáb na mindegy, majd beugrik), elakadás jelző nélkül. Csak lestem, hogy miért nem húznak ki a külsőbe. A nem tudom hol vagyok ezért telefonos segítséget kérek, nem figyelek senkire de bizonytalan vagyok ezerrel autósokat messziről ki lehet szúrni, nagyon fontos, hogy maximális követési távolságot tartsunk, mert bármikor leeshet nekik, hogy jaj megérkeztem hol egy parkoló. De, hogy megemlítsem a gyalogosokat is. Láttam halálmegvető bátorsággal nyomuló idős nénit, akinek olyan sürgős, hogy nem megy el a zebráig, hanem úgy gondolja, ő aztán átszalad a 2*3 sávos utón (és jó esetben meg is ússza). Megértem ám, még felmegy a tojás ára a Lehel téri csarnokba, sietni kell még az életünk árán is. Azt a fiatal lányt viszont nem értem, aki a Ferenciek terén nem találta az aluljárót és a dugóból kikerülő gyorsuló autók között teszteli a vezetők reflexét. Szigorúan fekete kabátba, hogy beleolvadjon a szürke hétköznapokba. De hogy nehogy egyoldalúsággal lehessen vádolni, tudom ám, hogy az autósok társadalmára ráférne egy forradalom. Pl ilyesmi:
http://zebraakcio.blog.hu/page/2 velük teljesen együtt értek.
