Pempem girbe görbe kalandjai

Egy hét után elindulni nagyon nehéz. Csak néztem a cipőt néztem és néztem, aztán arra gondoltam, hogy mindig csak azt bánom meg, hogy nem indultam el, így vettem egy nagy levegőt és elindultam.  Időm is van, út is van, miért ne fussak? (hmmm jó szlogen lenne) Hétfőn az első 45 percben fájt a térdem és kb 3 percenként arra gondoltam, hogy most cseszem szét a lábam és miért vagyok ilyen állat sétáljak szépen haza senki nem fog leköpni az utcán ha nem futom le a maratont. Aztán valahogy csak nem tettem és az utolsó 10 perc már tök jó volt, nem fájt semmi (ja hát öreg csont vagyok lassan melegedek be). Kedden már sokkal jobb volt, egyáltalán nem fájt semmi, kicsit később is indultam az idő is jobb volt illetve hűvösebb, viszont rám sötétedett ami nem lett volna baj, ha létezni a közvilágítás. Ja hát máshol ez egyértelmű, nálunk nem igazán. Hívtam is az Elmüt ahol egy kedves hölgy nagyon együttérzően közölte, hogy már tudnak a problémán és dolgoznak rajta. Próbáltam rá célozni, hogy inkább a megoldáson, mert a probléma, hogy nem nincs világítás 5 km-án tökéletesen sikerült.