Pempem girbe görbe kalandjai

Tegnap szinte verte a nap az ablakot, öröm volt cipőt húzni. Már délelőtt nyomultam az utcán (na, jó a program is úgy alakult, hogy máskor nem lett volna időm).  Minden szánsány meg happy volt, néztem a tájat és haladtam. Látom ám, hogy az egyik 5 házzal arrébb lakó szomszéd egy nagy hegynyi rőzsét szedett össze, a környéken nyírták a fákat ott figyelnek a fák alatt a kis kupacok. Unatkozó nyugdíjas fazonnak tűnt, mert azonnal tűzet rakott. Már ez is csípi a szemem, főleg a füst miatt. De ahogy közelebb értem, hát látom, hogy egy kis kordélyos szekéren ott figyel egy bébi gázpalack, abból meg egy szép barna gumicső, aminek a vége kb 50 cm a tűztől. Itt kezdtem el gyorsítani, de nagyon. Álmos könyv szerinte ne álljunk le vitatkozni a magát felrobbantani kívánó unatkozó nyugdíjassal, hanem mentsünk az életünket. Azt mérlegeltem, hogy ha robban a házunk biztonságban van-e. Úgy véltem igen, különben visszamegyek a kutyáimmal meg még egy két szomszéddal és eltulajdonítom, a palackot a tűzet, eloltom, a nyugdíjasat meg szervírozom a kutyáknak.  Alapvetően cseszi a csőrömet ez a kerti égetés, egy csomó feles energia megy kárba. A híradóban meg hallom milyen sokan fagynak meg otthon a saját házukban, itt meg utcán égetjük a rőzsét. Tudom, nem megoldható, hogy ez a rőzse ott teremjen a vacogó nénike bácsika mellett, de akkor is cseszi  (a gondolat az agyamat, hogy más lehet, örülne neki itt meg  csak füstbe megy, zavarva engem is meg a nyuszit a réten).