Pempem girbe görbe kalandjai

Napi kalandjaim az élet nevezetű játékban.

Friss topikok

  • szeditke: Mennyit fejlődött a kis Panka! Nagyon szépek a gyermekeid Pemi! (2010.06.20. 13:00) Még videó:
  • babszika/Ria: És ezt még élvezte is... apám, nem semmi ez a Panka! Nekem csak a nézéstől is szédülő érzésem let... (2010.02.19. 07:45) Videók negyedik adag
  • misspony: Ultrahangos a párásító? Az bezavar!!! A történet mostanra nagyon viccesen hangzik, gondolom ott ... (2010.01.30. 21:59) Digi mérleg
  • harivera: pemi kukk a blogomba jacsobaba.freeblog.hu/ (2010.01.29. 18:10) Meglepi Apának
  • *Viki*: Helyes a bőgés! :) (2010.01.17. 09:24) Mártír anyu

Linkblog

Én és a maraton (2011. október 2.)

2012.07.15. 12:43 Pempem

Több mint fél éve meg akarom írni ezt a posztot de nagyon nehezen megy. A maraton megviselt és inkább lelkileg mint testileg. Első körben már az utolsó pár hét is megviselt. Jelentkeztek rajtam a túledzettség tipikus tünetei. Ingerült is voltam és romlottak az eredményeim. A rövidebb futásokon nem változtattam viszont a hosszúakból kicsit vissza vettem.

Aztán eljött a nagy nap. Izgultam és néha arra gondoltam, hogy el sem indulok de ha már mindent leszerveztem és be is fizettem hát mi bajom lehet. Aztán elindultunk. Az első 20 km nagyon jól ment tényleg jóval a 6 perces iramfutó előtt nyomtam. Már nem emlékszem pontosan, hogy 26 vagy 28 km körül jött a fal. De nem alapfokón szinte letaglózott de nem úgy, ahogy számítottam rá. A lábam mondta fel az unalmast össze akart rogyni alattam. A tüdőm és a szívem bírta volna még. Pár km-en át próbáltam felváltva futni meg sétálni de a futás második lépésénél estem volna el. Nagyon kiborultam, kénytelen voltam bele sétálni és arra gondoltam le is üllők ennek semmi értelme. Aztán néztem az időt és még nagyon ráértem a záró buszra, úgy voltam vele hát legyen ami legyen én meg nem állok. Majd felvesz a busz ha utolér. Érdekes elég jó tempót tartottam csak teltek a km-ek, sok embert lehagytam még így is. Nem tudom mikor hagyott el az iram futó, teljesen kiakadtam mikor megláttam, hogy már jóval előttem halad. Megint megpróbáltam futásra váltani de nem ment. Minden földfogásnál a csípőmtől a kis lábujjamig éles fájdalom hasított belém.   Itt kb már a 39 km-nél tartottam és még mindig volt időm.

A végén megint megpróbáltam futni de amit műveltem sok mindennek nevezném de nem futásnak. 5óra 12 perc alatt teljesítettem a 42 km-es távot. A célba a férjem várt akit átöleltem és sírva fakadtam. Megfogadtam, hogy soha többet nem veszek futócipőt a lábamra és nincs az a pénz, hogy még egyszer fussak.

Persze nem telt el 10 nap sem és megint futogattam de közel sem annyit. Azóta sem nyomtam 10 km-él hosszabb távot. Elmúlt a km éhségem. Érzem, hogy edzés nélkül 12-14 km van a lábamba és egy fél maratont 10-12 edzés után tudnék teljesíteni de nem akarok. Sőt most teljesen más céljaim vannak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pempem.blog.hu/api/trackback/id/tr314657683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása